Fénytörések játéka

Ha játék, hát játsszunk el a gondolattal. De milyen gondolattal? Talán a fény a gondolat? Olyan gyorsan halad át egy gondolat az idegpályákon, mint a fény? És miért törik meg? Talán ha megakad, talán olyankor jövünk rá, hogy mégsem az a jó gondolat, hanem egy másik?

Nézem a tájat és eszembe jut egy eset, amikor ez volt. Amikor hirtelen akartam valakinek valamit közölni. Elkezdtem a mondatot, aztán megbicsaklott a hangom. Mert közben rájöttem, hogy azt nem szabad mondanom, talán megvilágította azt a kis részemet, ahol éppen átsuhantak volna a szavak valami kis fény? Talán egy fénytörés? Talán így játszik velünk Valaki, Odafentről?

Ahogy a tihanyi belső tó és a Balaton között is játékosan esik le a fénycsóva, világít meg mindent, amit ér, amit nem tud eltakarni előle semmi domb, semmi fa? Így alkotva meg a fény színének ezernyi árnyalatát. Mert az a fény színe. Nem egyszerűen sárga, vagy fehér, hanem fény- szín. Ragyogó, élénk, szemkápráztató. Annyira, hogy nem is tudja akármi megállítani. A felhőkön például átsuhan, az alján törik ki, csak annyit tud elérni a fehér ködréteg, hogy szétszórja ezer kis csóvába, de így még több helyet meg tud világítani.

És ez a fény nemcsak felvilágosít részeket, mint a tóban a víz vagy a fű, hanem el is indít valamit. Elkezd jobban nőni a fű, zöldebb lesz, a széllel karöltve pedig meg is borzolja a tó vizét. Olyan hirtelen csap le az ezernyi sugarával. Életet visz a néma és csöndes tájba.  Megvilágítja a víznek, merre menjen. Mint amikor hiába tűnődünk, nem találunk megoldást. Aztán jön egy szikra és már tudjuk hogyan tovább?

És nemcsak megvilágít és életre kelt, a fény el is választ. Van, amit kiemel, és van, amit sötétben hagy. Nem kell mindent látni, észrevenni, hadd pihenjen. Nekünk sem kell minden ötletet figyelembe venni, minden elgondolást igaznak hinni.